Amikor az embernek már egy ideje minden vágya az, hogy kibővítse a kis családját egy aprócska személlyel, de már átélt több hónapnyi reménykedést, majd csalódást... akkor (szinte) mindenre fel van készülve.
Mikor visszabújtam az ágyba a férjem mellé és halkan ébresztgetni kezdtem, hogy végre, a sok várakozás után a kezébe nyomhassak egy aprócska cumit, hogy a tudtára hozzam, megtörtént a csoda... olyasvalamit éreztem, amit nem lehet megfogalmazni.
Persze rettenetesen boldog lett a hír hallatán és végre én is felhőtlenül boldog tudtam lenni, mert együtt örülhetünk annak, hogy kisbabánk lesz!

Felhívtam az nőgyógyászom és 26-án el is mentem hozzá, hogy megvizsgáljon. Persze tudtam, hogy még korai hiszen ilyenkor még annyira picike, hogy valószínűleg semmit nem fogunk látni... de az ultrahangos felvételen mégis láttuk a megnagyobbodott méhemet és  egy pirinyó petezsákot. 4 hét múlva kell visszamennem kontrollra és addig azt a tanácsot kaptam, hogy kezdjek terhesvitamint szedni (már 3 hónapja szedem a Femibiont) ne dohányozzak (nem dohányzom) és ne fogyasszak alkoholt (nem fogyasztok). 4 hét múlva 8 hetes és 6 napos lesz a terhességem az UMC szerint, de én úgy tudom, hogy a 6-7.héten már kell látszódnia az embriónak, sőt szívcső pulzálásnak is kellene lennie már, így annyira nem örültem annak, hogy ennyit kell várjunk arra. hogy láthassuk az embriónkat.

Az egyik ismerősünk szonográfus, méghozzá elég jó is, így megbeszéltük, hogy február 4-én elmegyünk hozzá, hogy megnézzük minden rendben van-e idebent.

Azon kívül, hogy nem jött meg semmi jelét nem éreztem annak, hogy terhes lennék, bár korai is volt még ekkor a tüneteket keresgélni. Ott voltak bizonyítéknak a szépen erősödő tesztek.