Hiába a szép görbe, hiába az emelkedett HCG, hétfőn megjött. A baj csak az, hogy megint hittem benne, hogy beleéltem magam, aztán jött a hatalmas pofáraesés, a full negatív tesztek...  Ez a missed ab utáni második ciklusom.

Meglátjuk mit hoz a június. Költözést biztosan, ugyanis tegnap óta lakástulajdonosok vagyunk. Ez most picit eltereli a gondolataimat a baba témáról. Hőmérőzök tovább, hogy lássam, van-e peteérésem, de ebben a ciklusban nem megyek semmilyen vizsgálatra, vérvételre. A következőben, (ha lesz) úgyis vissza kell mennem a nőgyógyászomhoz 3., 21.napi eredményekkl. Majd kiderül... addig is várunk, szeretjük egymást ahányszor csak lehet, költözünk és élvezzük a nyarat.

Lassan az összes várandós ismerősöm megszül... először egy középiskolai ismerősöm, őt követi majd a legjobb barátnőm, utána az unokahúgom, majd a férjem középiskolai osztálytársa és a kolléganőm... közeledik a szeptember is, amikor én szülhettem volna meg az első babánkat.

Folyton újabb és újabb időpontokat tűzök ki magam elé, hogy meddig kell teherbe essek, azzal biztatom magam, hogy "addigra" biztos terhes leszek már... az első ilyen időpontot már a missed ab utáni napokban kitűztem. Azt gondoltam, az első ciklusomban összejön a baba. De meg sem jött 8 hétig így ezt be is bukam hamar... aztán hogy most sikerül (az első ciklusban) és akkor a 12. hetet pont a házassági évfordulónkon fogjuk betölteni, milyen jó időzítés lenne akkor bejelenteni, hogy bővül a családunk... hát sajnos ez is csak egy kósza gondolat marad... most 2 időpont lebeg a szemem előtt. Június vége, a szülinapom... csodás ajándék lenne a pozitív teszt... 

A legvégső pedig a szeptember... hogy mikor az első babánk születhetett volna, már legyen a hasamban egy új baba. Hogy legyen reményünk, hogy aznap ne bánkódjunk, hanem bizakodva nézhessünk előre annak tudatában, hogy nemsokára szülők lehetünk.

De ezeket a dolgokat nem tudjuk időzíteni, szabályozni, így csak a remény marad nekünk, hogy hamarosan sikerülni fog és újra nagyon boldogok lehetünk.