A héten volt a szülinapom, egy előző bejegyzésben említettem a "határidőket" amiket kitűztem magam elé célként, hogy meddig kéne teherbe esnem. Na ez volt az első. Hát ez így szörnyem hangozhat, pedig kizárólag azért van így, mert már rettenetesen vágyunk arra a férjemmel, hogy babánk legyen.

Összesűrűsödtek a dolgaink mostanában, így talán annyira nincs időm kattogni azon, hogy vajon sikerült-e, na meg már semmibe nem merem nagyon beleélni magam. Sokaknak a pozitív teszt után jön a mennyország, a határtalan boldogság, de nekem, nekünk akik már megtapasztalták a pokoli veszteséget, idegőrlő várakozás időszaka ez, az első vizsgálatig, sőt talán az egész várandósság alatt. 

A férjem az előző terhességet biztosra vette. Napokkal a pozitív tesztjeim előtt mondogatta, hogy ő nem izgul, mert biztosan tudja, megfogant a babánk. Most óvatosabban mond ilyeneket, nehogy csalódjunk ha mégsem (bár az utóbbi időszakban már a csalódás is egyre könnyebben megy, ha lehet ilyet mondani)  Kérdezgetem, mit érez, ilyenkor általában azt kapom válaszul hogy inkább igen (sikerült) mint nem, de majd meglátjuk.

Van pár "tünetem" is. Persze tudom, hogy a terhestüneteket a hcg jelenléte okozza, ezért ezek még biztosan nem terhestünetek, bőven lehetnek pms tünetek is... de!... azért leírom, ha sikerült, ha nem, a későbbiekben támpont legyen. Tehát, egy pár napja nyilallgat a bal petefészkem körül, fehér, krémes folyásom van, néha mindjárt megjön érzés, és fájnak a cicijeim akkor, ha hason fekszem. Az előző terhességet megelőző ciklusokban a nemvárt napja előtt mindig barnázgattam, kivéve amikor terhes lettem. Egyelőre ennek sincs jele. Kopp-kopp.

Holnap utánra nem várom. A legjobb barátnőm a napokban fog szülni, neki már elég terhes a terhesség, megbeszéltük, itt az ideje, hogy átadja nekem a szerepét... Remélem itt van velünk Zsombor, vagy Janka.

Vagy akár mindketten. :)