Tegnap voltunk genetikai ultrahangon a Hepinetben. Csodás volt! 

A kisbabánk össze-vissza ficánkolt, pedig készültem csokival, hogy felébresszük vele a kis lustát, ha nem akarna mocorogni, de nem volt rá szükség, nagyon mozgékony, ügyes baba. Méretei alapján 12 hetes 1 napos volt tegnap, UMC szerint 12+0 így nincs nagy eltérés sem oda, sem vissza. Kicsit visszavett a kezdeti rohanásból, vagy csak az eddigi gépek alapján készült mérések voltak csalókák, a lényegen nem változtat.

2D és 5D felvételek készültek róla, bevallom őszintén a 2D-s hagyományos felvétel nekem jobban tetszik (egyelőre) azon nagyon cuki baba forma, az 5D képén még kis ufónak tűnik :)

Látszott az orrcsontja, tarkóredő tökéletes, felhúzta a kezeit, rugdosott a lábaival, mutogatta az ujjacskáit, a talpait, játszott a köldökzsinórral, szemérmetlenül mutogatta a lába közét, amiből nagy valószínűséggel kiderítettük, hogy KISLÁNY :)

Az ultrahang alapján genetikailag tökéletes, formás kisbaba:

CRL (ülőmagasság) 5,58 cm

BPD (fej átmérője) 1,99 cm

HC (fej kerülete) 7,49 cm

AC (has kerülete) 5,50 cm

FL (combcsont)  0,84 cm

NT (tarkóredő) 0,94 cm

A kombinált teszt eredményére még várnunk kell egy hetet, de reméljük, hogy abból is az fog kiderülni, hogy egészséges és minden rendben vele.

A rosszullétek egyelőre nem múltak el, tegnap az izgulás miatt  még talán fokozottabb hányingerem is volt mint eddig. Viszont, a 12 hét alatt egyetlen egyszer köszönt vissza a reggeli, így nincs okom panaszkodni. Jövő héten meglátogatom a védőnőt is, most már muszáj lesz. Kíváncsian várom, hogy milyen benyomást fog kelteni. Lassan elkezdjük csökkenteni a napi Utrogestan adagomat, remélem nem fog bekavarni semmibe. Terhesvitaminból továbbra is a Trimesztert szedem, jövő hét közepétől már a Trimeszter 2-t. Az egész családunk boldog, most már a távolabbi ismerőseink is tudják a nagy hírt.

A tegnapi vizsgálat után este bedőltünk az ágyba, és kitört belőlem a zokogás. Az előző terhességre gondoltam, a napokban születhetett volna meg az első babánk, akit bizonyára ugyan úgy szerettünk volna az első pillanattól kezdve, mint ahogyan már most szeretjük a pocakomban fejődő kis magzatot. Nem tudom mit rontottam el, vagy miért történt így, már nem is fog kiderülni biztosan. Szerintem a tegnapi vizsgálat miatti megkönnyebbülés is rásegített arra, hogy kiadjam magamból az érzéseim. Csak néztünk egymásra M és én, és azt mondogattuk mennyire boldogak és szerencsések vagyunk. Nem rágódom a múlton, hiszen most egy csoda megy végbe bennem, a lehető legboldogabbnak érezzük magunkat, és nagyon várjuk az árpilist, hogy végre megismerhessük a kisbabánkat!