...már a 6.hetet tapossuk a műtét óta, ami szinte felfoghatatlan. 13 hetes lennék. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, ez a hét lebegett a szemem előtt. Erre vártam, hogy túl legyünk a "nehezén".  Már tudnák a távolabbi rokonok, a barátok, túl lennénk az első genetikai vizsgálaton, már sejtenénk a baba nemét, talán már kezdene látszódni a hasam...  nem tudom, hogy túl vagyunk-e a történteken vagy még csak most fog jönni a neheze, hogy újból próbálkozhatunk. A várakozás, a reménykedés...

Már nem kell sírnom, ha meglátok egy kismamát, nincsenek rémálmaim és tudok másra is gondolni. Nem az az első gondolatom reggelente, amikor felébredek, hogy mi történt, hogy mit vesztettünk, és ha nem írtam volna le mindent részletesen, már nem is emlékeznék teljesen minden pillanatára annak, amin keresztül kellett hogy menjünk.

A szövettani leletem megérkezett... nem mintha bármi olyan kiderült volna belőle, amit eddig ne tudtunk volna... Megszakadt méhűri terhesség, művi vetélés szövődmény nélkül, a mintában éretlen magzati szöveti elemek nincsenek.

A kontroll vizsgálaton az orvosom újfent azt mondta, minden rendben, hogy próbálkozhatunk amint elmúlik az első menstruáció. Erre várunk, mivel még meg sem jött, pedig már egy hete érzem, hogy esedékes... vagy csak szeretném ha így lenne? 

Elmentem vérvételekre, hátha kiderül valami, ami a vetélést okozhatta. Nem vagyok orvos és a fórumokon praktizáló önjelöltekben sem bízom vakon, így elmegyek az eredményeimmel egy endokrinológushoz, akihez április 12-re kaptam időpontot a Mammut Endokrin központjába. Remélem addigra megjön az első vérzésem és egy újabb hormonsor eredményével együtt tudok konzultálni az orvossal.

Addig is várunk és bízunk abban, hogy jóra fordulnak a dolgaink.